A webhely tartalmának megjelenítéséhez és a felhasználói élmény javításához cookie-kat és hasonló technológiákat használunk.
Termékek Menü
+3621/252-4111

Videó: Kipróbálták a hajtóművet, amivel ember utazhat a Marsra

Sikeresen tesztelte a SpaceX Elon Musk Csillaghajójának hajtóművét, a Raptort.

Egészen jól halad az Elon Musk által megálmodott óriási űrhajó, a Csillaghajó fejlesztése – legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy egy újabb (sikeres) tesztet hajtottak végre rajta. Nemrég a hőpajzsát pörkölték meg több mint 1300 Celsius-fokos hőmérséklettel, ezúttal pedig a leendő űrhajó hajtóművét, a Raptort izzították be.

A Csillaghajó prototípusát, a Starhoppert nemrég már felszerelték a Raptor hajtóművel, de csak mostanra érkezett el az idő, hogy ki is próbálják. A Texasban elvégzett teszt során a szerkezet néhány centiméterre emelkedett el a földtől, ami után Elon Musk azt írta Twitterre, hogy minden rendszer megkapta a zöld jelzést, jól végezték a feladatukat a teszten.

Hasonló műveltet hajtottak végre egyébként akkor is, amikor a Falcon9-es rakétát tesztelték. Az mára már szinte rutinszerűen hajtja végre a rábízott küldetéseket.

Forrás: hvg.hu